Hanna biztos volt abban, hogy ami a saját kezei közül kikerül az mindig tökéletes.
De mégsem végezhetett mindent egymaga, sőt arra sem jutott elég ideje, hogy mindenki munkáját ellenőrizni tudja.
Valahogyan mindenképp delegálnia kellett, de hiányzott az ehhez szükséges bizalma.
Amikor felismerte ezt a problémát, a coach segítségét kérte.
A coaching során a helyzetfüggő vezetésről beszélgettek, e modell szerint a munkatársak négy érettségi fokozaton mennek végig. Amikor egy új feladatba fognak, általában lelkesek, a hozzáértésük, a rutinjuk viszont ebben a fázisban nagyon alacsony szinten áll, ezért pontos utasításokat és ellenőrzést igényelnek. Kissé gyakorlottabban már jön a felismerés, mi mindent nem tudnak még, és ez bénítóan hat, ebben a szakaszban kevesebb ellenőrzésre, viszont nagy adag biztatásra van szükségük, hogy szárnyakat kapjanak. Amint hozzáértővé válnak, már kevesebb biztatást igényelnek, de vágynak az elismerésre és az önálló feladatokra, amelyekben kiteljesedhetnek. Ők azok, akikre kevés ellenőrzés mellett is joggal és nyugalommal lehet rábízni az önállóságot igénylő teendőket.
Hanna felismerte, hogy munkatársai közül kik melyik csoportba sorolhatók, és ettől kezdve tudatosan alkalmazta mindenkivel szemben a legeredményesebbnek ígérkező vezetési stílust. Néhány, kevésbé tapasztalt kollégáját naponta-hetente ellenőrizte, de a gyakorlottabb kollégáknak már a nagyobb feladataiból is át mert adni. Mindenki szárnyakat kapott körülötte, az osztálya úgy dolgozott, mint egy gondosan megtervezett óraszerkezet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése